Pécsi Tudományegyetem

Wlislocki Henrik Szakkollégium

 

 

Szegedi József

Nyomtatóbarát változatPDF változat

“Nem minden arany, ami fénylik.”

“A cigányok többsége csiszolatlan gyémánt.”

 

A Szakkollégium anyagi támogatást nyújt és kutatásokban is részt tudok venni, melyből tanulhatok. Sorstársakat találhatok céljaim eléréséhez, hogy bebizonyítsuk, hogy a cigányok nagy része ki szeretni törni a mély szegénységből és nem csak bűnöznek a cigányok, hanem tanulnak, kutatnak, előadásokat tartanak. Úgy érzem, hogy az én személyem is támogatja a WHSz tagjait és egymást húzzuk felfelé.

Kutatásom témája a szentlőrinci szegregátumokból a kitörési lehetőségek, gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Célom, hogy mindenkiben megtaláljam, ami jó, hisz a saját civil szervezetemet is azért hoztam létre, hogy a romákat segítsem az integrálásban.

Mivel a társaságomban sok képzett ember van, és jó példák vannak előttem, mint például Dr. Lakatos Szilvia és Dr. Orsós Anna, így jó látni őket, hogy romaként mennyit tettek és tesznek a roma társadalomért. Igyekszem ezeken az utakon menni, ahol ők mentek.  A tanulmányaim után jól fizető munkám legyen és példát mutassak a telepeken élő romáknak és őket is bevonjam és támogassam a továbbtanulásban. Mindent elkövetek ennek érdekében, hogy ez így legyen.

Az én forgatókönyvem egyik része, hogy megmutassam, a cigányok csiszolatlan gyémántok.

Szentlőrinc településről a legnagyobb lélekszámú szegregátumból érkeztem. Gyerekkorom óta kísér az etnikai hovatartozásom és e miatt szenvedek a mai napig. Szeretném megmutatni a nem cigány embereknek és azoknak, akik engem elítéltek a múltban, hogy cigány emberként hátrányokkal, sérelmekkel és sok-sok diszkriminációval indultam neki egy nagy útnak, de cigányként is képes vagyok elérni céljaimat. Utam felét úgy érzem már megtettem, de még az alagútban a fényt nem látom, így életem során sok teendőm lesz még, hogy másképp mutassam meg a cigányságot. Úgy gondolom, amíg a nem cigányok csiszolt gyémántként, addig a cigányok csiszolatlan gyémántként születnek meg. Ha a cigányok nem tudják kicsiszolni magukat, akkor maradnak értéktelen kövek.

Aki ezt meghallgatja, megért mindent!

https://www.youtube.com/watch?v=c4vtbjyM5ug  

 

You shall not pass!