Pécsi Tudományegyetem

Wlislocki Henrik Szakkollégium

 

 

Kékesi Alexandra

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Számomra a WHSz egy olyan közösséget jelent, ahol a legszínesebb emberek működnek csapatként egy olyan téma körül, ami összeköti őket. A szakkollégium alapvető feladata, hogy az egyetemi tanulmányok mellett olyan egyén tudományos munkákban segítse a magukat képezni vágyókat, aminek segítségével további karrierük hatékonyan el tud indulni.

A cigányság érdekképviselete, a cigány kultúra, azon belül is a zene, ami leginkább érdekel. Szívesen kutatnám a hazai cigány zenét és a cigány kultúra történelmi szegmenseit. A tanulmányaim során a tudás megszerzése a fő motivációm. Kíváncsi természetem lévén szeretnék minél több információt magamba szívni és választ találni azokra a kérdésekre, amik már évek óta vagy épp aktuálisan is fokozottan érdekelnek. 

Az én forgatókönyvem egyik része az, hogy egy területen szakmailag is biztos lábakon állhassak. Hogy büszkék legyenek rám azok, akik igazán ismernek, és hogy az úton, amin járok, mindvégig boldog lehessek.

https://www.youtube.com/watch?v=5dJc9sz071Y

 

You shall not pass!