Pécsi Tudományegyetem

Wlislocki Henrik Szakkollégium

 

 

Dobó Tibor

Nyomtatóbarát változatPDF változat

„Ti, akik annyi mosolyt varázsoltatok az ajkakra, annyi könnyet fakasztottatok a szemekben; ti, akik zokogó hegedűiteket annyi századokon át hűségesen megosztottátok a nemzet minden bújával és minden gyönyörűségével, dicsőségével, ti méltán megérdemlitek, hogy írásban és képben megörökítsenek benneteket, és kedveseinek legszebb emlékei között őrizzen a magyar." Blaha Lujza

 

 

A WHSz által egy olyan egyetemi közegbe kerültem, amire nem számítottam. Nem gondoltam volna, hogy az egyetemen is megélhető egy ilyen jó szociális közeg. Itt minden megtalálható, amire egy egyetemista vágyik, amire én vágyok. Mindig tudok kihez fordulni, segít az élet minden területén fejlődni. Egy kollégium tagja szerettem volna lenni és a cigány/roma kultúra is érdekel. Szeretnék halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozni, így az ezzel kapcsolatos témák érdekelnek. Karrierem során - ami a tanárság- is erre fogom helyezni a hangsúlyt. Jelenleg azt kutatom, hogy milyen mértékű lemaradásban vannak a halmozottan hátrányos helyzetű és a hátrányos helyzetű diákok többi társaikhoz képest Pécsen. Úgy gondolom, ha az ember megtalálja a célját, az hihetetlen nagy motiváció. Hiszen a cél megvalósítása egyenlő azzal, amivel szeretne foglalkozni, és ami számára a boldogságot jelenti.

 

Az én forgatókönyvem egyik része, hogy tanár legyek. Ebben szeretnék tevékenykedni. Emellett, bízom benne, hogy  a családfakutatás is megmarad, amit jelenleg nagy szenvedéllyel csinálok. Mindezt Pécsen tervezem, nagyon szeretek Európa egykori kultúrális fővárosában élni.

You shall not pass!