Pécsi Tudományegyetem

Wlislocki Henrik Szakkollégium

 

 

Diversity Festival 2017 - Celebrating pluralism - szakkollégistánk beszámolója

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A cikk szerzője: Rigó Bálint.

A Diversity Festival egy már több éves múltra visszatekintő rendezvény a YEN (Youth of European Nationalities YEN / JEV) szervezésében. Az idei évben lehetőségem nyílt részt venni a fesztiválon a Piren Amenca önkénteseként.

Az idei évben a fesztivál a Klub Studencki Pomorania szervezésének köszönhetően a lengyelországi Gdańskban, a kashubian „fővárosban” került megrendezésre 2017. augusztus 6–13. között. A kashubianok Lengyelország egyik legnagyobb számban jelenlévő kisebbsége a pomerániai régióban, amely nyelvükben és kultúrájukban egyaránt tetten érhető. De mi is pontosan a YEN? A YEN Európa legnagyobb olyan szervezete, amely az európai kisebbségek, nemzetiségek nyelvi, kulturális jogaival foglalkozik Europa-szerte már 1984 óta kormányfüggetlen szervezetként. A YEN egyik legfőbb célja az európai kisebbségek összefogása, és egy diverzebb Európa felépülésének a segítése. Európa számos országában több mint 40 partnerszervezettel működnek együtt.

Mit is tanultam ezen a héten, mitől lettem több, és mi is az, amit tovább adhatok? 

A korábbiak során már volt lehetőségem az emberi jogokkal és a kisebbségi jogokkal foglalkozó tréningen részt venni, azonban a legtöbb esetben a cigányság kisebbség/nemzetiség európai helyzete, és jogai volt a téma fókuszában. A Diversity Festival azonban egy olyan páratlan alkalmat biztosított számomra, amelyre más körülmények között nem lett volna lehetőség, és számos más olyan kisebbség képviselőjével is találkozhattam, akik korábban számomra még ismeretlenek voltak. De ez miért is volt számomra érdekes? Leendő földrajz-biológia szakos tanárként sok kisebbségről és nemzetiségről tanultunk, de egy-egy könyvben olvasott bekezdés nem érhet fel egy élő beszélgetéssel, mikor személyesen érdeklődhetek, szabadon kérdezhetek, és megismerhetem az adott etnikum hagyományait, szokásait, belekóstolhatok tradicionális ételeikbe és italaikba. Bátran állíthatom, hogy amit a padok között, és a könyvekben tanultam egyes távoli, Európa másik szegleteiben élő etnikumokról, lényegesen kevesebb volt. 

Az egyik esti program során, amelyet „exploring the pluralism” elnevezéssel illettünk ( mint hasonló multikulturális rendezvények esetében), egymás kultúrájának, szokásainak, gasztronómiájának a megismerése került a középpontba. Egymás anyanyelvével ismerkedtünk meg a  különböző társasjátékok, kártyajátékok segítségével. Egy éneksarokban népdalok hangzottak el, de természetesen az ételeknek és az italoknak is kiemelt szerep jutott. Persze nem lett volna teljes az esti program táncház nélkül, ahol megmutattuk, és tanítottuk egymásnak a jellegzetes táncokat. A legérdekesebb az volt számomra, mikor egy ír lány a magyar táncok láttán megjegyezte: „Hát ezek mind nálunk is vannak, csak mi magasabbra ugrunk!” Viccesen hangzott, de amikor bemutatott egy ír néptáncot, akkor láttam, hogy valóban van egy kis hasonlóság.

Csak egy rövid felsorolás, hogy a képzésen kik képviseltették magukat:

Nyugati-fríz Hollandiából, északi-fríz Németországból, dán Németországból, német Dániából, szlovén Olaszországból, vlach Albániából, román Szerbiából, székely Romániából, német Oroszországból, kashubian Lengyelországból, szorbian Németországból, sziléziai Lengyelországból, krími tatár a Krím-félszigetről és roma Magyarországról.

A program során négy különböző csoportban dolgoztunk, amelyek produktumát egy fesztivál keretein belül mutathattuk be a helyi lakosoknak és az érdeklődő turistáknak.

Az alábbi csoportokban dolgoztak a résztvevő fiatalok:

•Színházi csoport

•Történet mesélés

•Képregény készítés

•Youth activism

Én a színházi csoportot választottam. A hét végére egy színházi produkciót kellett előadnunk, amely a diverzitás témáját dolgozza fel egy adott tematika mentén. A színházi darab központi témája a gyűlöletbeszéd lett. Az első két nap számomra igen nehéz volt, mert a különböző háttérrel rendelkező résztvevőknek össze kellet szoknia, csoporttá kellett válnia, hogy együtt tudjon működni. Egy olyan közös pontot kellett találnia, amely mindenkinek megfelelő volt. Szerencsére az első két nap nehézségeit követve lassan már mindenki magáénak kezdte érezni az alakulóban lévő kérdésköröket, amely persze olykor sokat változott, de a végére teljesen úgy éreztem, hogy a belefektetett energia és idő mindenképpen megérte. A közösen megálmodott előadást három kisebb részre osztottuk fel. Az első rész egy állásinterjún történő kisebbségi diszkriminációt mutatott be. A második rész az igazság kérdését feszegette, azt, hogy hogyan lehet ugyanaz a történet más és más helyen elmesélve teljesen különböző, s akkor melyik az eredeti, és mennyi belőle az igazság. A második részre építkezett a harmadik, záró szín, melyben egy gyűlöletbeszédet terjesztő kommentíró tevékenységét mutatta be, amire újabb és újabb támogató ellenséges kommentek kezdtek el felhangozni egyre hangosabban és több nyelven is, míg végezetül egy erős és egységes hanggá nem váltak, és azt hajtogattak: „Európa a fehéreké”. Majd mind összerogytunk, és lassan egyesével felébredtünk. A darab célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a gyűlöletbeszéd mindenhol ott lehet, és apránként épül fel.

Természetesen a kötelező workshopokon kívül jutott arra is idő, hogy a várost is felfedezzük, valamint kötetlen formában is jobban megismerjük egymást. Esténként például összeültünk a Hotel bárjában, iszogattunk, beszélgetünk, énekeltünk. Ezek a pillanatok ugyanúgy segítettek abban, hogy többet megtudjunk egymás kultúrájáról. Rengetek új ismerőssel gazdagodtam, és remélem, legtöbbükkel a későbbiekben is tartani fogom majd a kapcsolatot. A program igen változatos volt a foglalkozásokon túl is, volt szervezett városvezetés, ahol megismerhettük a város történetét, felvirágzását, és többszöri újjáéledését. Az egyik napot kint töltöttük, és meglátogatunk egy közeli kisvárost, Sopotot, ahol a híres Sopot Nemzetközi Filmfesztivált is megrendezik, valamint az egykori Intervízió, egy könnyűzenei rendezvény szülővárosa is volt. Hajókáztunk a Balti-tengeren, és miközben a hajóról csodáltuk a várost, egy fenséges ebédet költöttünk el a tenger lágy ölén. 

Egy másik napon egy általunk kitalált flashmobbal léptünk fel a belváros főterén. A flashmobban egy átírt dalszövegű Village People-slágert, a YMCA-t adtuk elő: „Grab a pen and sing MSPI (2x), we are everywhere and we want to take care of the European diversity”. Az énekes-táncos flashmobot követően megpróbáltunk a körénk gyűlt helyi lakosokkal, és turistákkal beszélgetni az európai kisebbségekről, kérdezgettük, hogy mi a véleményük róluk.

Összeségében nagyon jól éreztem magam, és rengeteget tanultam az európai kisebbségekről. A foglalkozások is igen érdekesek, és nagyon tanulságosak voltak. Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy amatőr színészként kipróbálhattam magam egy ismeretlen közönség előtt, ami nagyon jól sikerült. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a Phiren Amencának, és természetesen a szervezőknek is, akik nélkül nem juthattam volna el erre a programra.

 

 

rovat: 
You shall not pass!