Pécsi Tudományegyetem

Wlislocki Henrik Szakkollégium

 

 

Beszámoló a 2017-es EFOTT-ról egy szakkolis szemével

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A cikk szerzői: Trendl Fanni és Kátai Dalma.

A PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium 2017-ben pályázott az EFOTT Fesztivál Civil Térben való megjelenésére. A pályázatot megnyertük és így részt vehetett három lelkes diákunk a fesztiválon. Az alábbiakban Kátai Dalma szubjektív beszámolóját olvashatjátok.

„Július 12-én - amolyan névnapi ajándékomként - érkeztünk meg a Velencei tó partjára, az idei EFOTT helyszínére. Felderítettük a terepet, a lehetőségeket és másnap reggel elfoglaltuk a Civil Térben a részünkre fenntartott sátrat. Minden nap - délelőtt tíz órától este hat óráig - itt voltunk megtalálhatóak két kedves szakkollégista társammal: Gaál Gabival és Palásti Misivel. A programok összeállításakor igyekeztünk szem előtt tartani azt, hogy mire lenne érdeklődés a fesztiválozó fiatalság részéről.  Épp ezért igyekeztünk egy viszonylag sokszínű programot összeállítani. A tevékenység célja alapvetően az érdeklődők érzékenyítése a hátrányos helyzetű egyetemisták iránt és a WHSz bemutatása volt. A játékok közül a legnépszerűbb, legtöbbet játszott az Éld az életem társasjáték!, a No hate speech! és az Élő honfoglaló volt. Ezeket mind-mind igyekeztünk a Szakkollégium alapelveinek bemutatására felfűzni: multikulturalizmus, interkulturalizmus, kölcsönös befogadás.

Érdekes volt ebben a néhány napban megismerkedni nagyon különböző világnézettel rendelkező, az ország más egyetemeire járó fiatalok nézőpontjaival és gondolataival. E mellett a fesztiválon szorosabb kapcsolatot építettünk a DOSZ (Doktoranduszok Országos Szövetsége) és az ELTE néhány képviselőjével, akiknek ajándékoztunk egy-egy társasjátékot. Azt ígérték, hogy a társasunkat a jövőben elviszik olyan iskolákba (budapesti gyakorlóiskolák, szombathelyi iskolák), ahová mi még nem jutottunk el.  Az esték sem voltak eseménytelenek, különböző koncerteken vettünk részt. Nekem a Hurts tetszett a legjobban, mert nagyon karizmatikus volt az együttes egész műsora.

Örülök, hogy részt vehettem a Szakkollégium képviselőjeként a fesztiválon, mert sok élménnyel gazdagodtam.

Kátai Dalma”

 

rovat: 
You shall not pass!